2021-ben végeztem a KREA Kortárs Művészeti Iskolában lakberendezőként. Ezt megelőzően 15 évet töltöttem közgazdászként a multivilágban, ahol értékes tapasztalatokat szereztem a projektek menedzselésében és a precíz munkavégzésben.
Már az iskola utolsó félévében, az ott készült projektjeim alapján felkértek egy lakberendezési munkára, ami egy új fejezetet nyitott az életemben. Azóta szívvel-lélekkel dolgozom ebben a szakmában. Korábban "csak" hobbiból terveztem és dekoráltam a saját, illetve ismerőseim otthonait.
Hatalmas öröm számomra, hogy rátaláltam arra a hivatásra, amit nap mint nap végzek. Akkor vagyok a legelégedettebb, ha sikerül a megrendelőimmel olyan támogató környezetet kialakítanunk, ami segít kibontakoztatni és megélni a bennük rejlő értékeket és vágyakat, egy olyan otthont teremtve, amely valóban velük együtt él és harmonizál a személyiségükkel.
2025-ben csatlakozott hozzám Koritke Anita, aki szintén a KREA Kortárs Művészeti Iskolában végzett lakberendezőként, és az iskola elvégzése után egy ismert belsőépítész irodánál szerzett értékes szakmai tapasztalatot. Azóta együtt tervezünk, kiegészítve egymás erősségeit és kreativitását, hogy a lehető legjobb eredményt nyújtsuk ügyfeleinknek.
Az alaprajzok, tervek, metszetek és látványtervek elengedhetetlen eszközei egy építkezésnek vagy felújításnak. Azonban hiszem, hogy a belső terek majdani érzetét és hangulatát semmilyen hideg, komputer generált látványterv nem tudja visszaadni. A lakberendezést mindig is egyfajta művészeti ágnak tekintettem, ezért munkánk során nem kizárólag számítógéppel dolgozunk. Gyakran alkalmazunk vegyes technikát (számítógépes tervezés és kézi festés vagy rajzolás kombinációja) egy-egy látványterv, vagy színes falnézet megalkotásakor, beleértve a térskiccek készítését is. Ezáltal sokkal egyedibb és személyesebb hangulatot tudunk varázsolni az otthonokba, megragadva a terek valódi esszenciáját.